facebook

Áfatalány

2016.04.29. 09:00 Imre Laci

Valamivel több, mint egy hete lengette meg a hírt a Kormány, hogy januártól csökkenteni kívánják a tej, a tojás és a baromfihús ÁFA-ját 5%-ra. A hírt bejelentő Lázár János elsőként a nyugdíjasokat jelölte meg az intézkedés haszonélvezőjének, s ebből arra lehet következtetni, hogy '18-hoz közeledve megindul lassan a kampány.

thinking2.jpg

Időről időre felhozza az alapvető élelmiszerek ÁFA-jának csökkentését a mindenkori ellenzék és a szakmai szervezetek is. A dolog pikantériája azonban, hogy manapság a szakmai szervezetek élén többnyire a Kormányhoz közelálló személyek diszponálnak. Így fordulhatott elő, hogy Jakab István, a MAGOSZ elnöke és az Országgyűlés alelnöke tétlenül figyeli, hogy a MAGOSZ alelnökök a tisztességtelen kereskedelmi szereplők ellen tüntetnek szerte az országban. Az egyik ilyen tüntetésen elhangzott egy mondat, amely tökéletesen summázza az ország helyzetét. A felszólalás lényege az volt, hogy Magyarországon van egy ember, akinek egyetlen tollvonásába kerülne a piac rendbetétele. Mert valljuk be, kis hazánkban az csalhat ÁFA-t, akinek megengedik. Így fordulhat elő, hogy a sok száz millió kilogramm tejet az országba importáló cégek érintetlenek maradnak, s az ellenük szervezett tüntetéseken olyan személyek szólalnak fel, akik közvetlen kapcsolatban állnak az agrár szakigazgatás és törvényhozás vezetőivel.

Persze ne felejtsük el, hogy a migráns kártya elkopása után feltétlenül szüksége van a Kormánynak valamire, amivel el lehet halványítani az MNB-botrány okozta népszerűség csökkenést, s valószínűleg az érintett élelmiszerek áfájának csökkentése mögött efféle politikai szándékok rejlenek.

Önmagában ez így leírva jó eséllyel senkinek nem jelent óriási meglepetést, hiszen aki kicsit is foglalkozik a hazai agrárpolitikával, és ismeri a közszereplőket, ezt látja maga is. Ellenben az már más kérdés, hogy vajon van-e szándék a Kormányban a tejpiac megtisztítására, és ha igen, vajon mire vár?

Erre a kérdésre valószínűleg az az egyetlen elfogadható válasz, hogy most készítik elő a terepet egy igazán jelentős ágazati-gazdasági húzásra. Nem lennék meglepve, ha a nyers tej hosszú ideje botrányosan alacsony felvásárlási ára következtében az igazán nehéz helyzetbe kerülő gazdaságok - a túlélés végett - hirtelen új gazdára lelnének. A piac tulajdon-viszonyainak átalakulása után már "megéri" majd a reguláció, s így nem hogy kettő, de akár több legyet is lehet ütni egy csapásra! (Megszerzett termőföld után járó támogatás, tejtermelő tehenek támogatása, állatjóléti támogatás, és a várhatóan növekvő tejár jelentette extra profit.)

Ne felejtsük el, hogy a lakosság utoljára az élelmiszerről fog lemondani, így tehát aki a mindennapi betevőt termeli, mindig talál piacot.

komment

Címkék: tej adó tojás áfa hús baromfi

Boldog születésnapot!

2016.02.20. 19:57 Imre Laci

evfordulo.jpg

Bizony, elrepült 7 kerek esztendő az első bejegyzés óta, amelyet még 2009-ben hoztam létre. Azóta több, mint 400 bejegyzés született, az agráriumot érintő legkülönbözőbb témakörökben. Voltak érdekességek, látványos képek, egyéni vélemények, némi agrárpolitika és sok más. Bár előfordult, hogy akár hónapokig pihent a blog, ennek ellenére valahogy soha nem tudtam letenni a virtuális tollat és berekeszteni az időszakos "agymenést".

Bízom benne, hogy munkám, munkáim mellett mindig marad majd idő arra, hogy az éppen aktuális, vagy az általam fontosnak ítélt, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő kérdésekről írni tudjak egy-egy bejegyzést.

komment

Címkék: blog születésnap hét bejegyzés évforduló év

Miért csipegetnek a csibék?

2016.02.01. 16:30 Imre Laci

Akkor a vak tyúk hogyan talál szemet? :)

komment

Címkék: csibe látás pulyka itató napos baromfi pipe etető házi tyúk

Ki nyer az ÁFA csökkentésen?

2016.01.24. 10:00 Imre Laci

Ugyan egyelőre feltételes módban szerepel a tej ÁFA-jának csökkentése a Magyar Idők által közölt cikkben, azonban figyelembe véve, hogy a weblap effektíve a Kormány szócsöve, lehet valódi szándék a hír mögött. Olyannyira, hogy termelői berkekből értesültem arról, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is összehívja tagjait, át kívánják tekinteni a közelgő változásokat.

tej.jpg

Az első és legfontosabb, hogy nem a nyers tej ÁFA-ja fog csökkenni, mivel az jelenleg nem 27, hanem 18 százalék. A cikkben is szerepel, hogy a fogyasztói tej forgalmi adóját mérséklik, ahogyan azt a sertés tőkehússal tették. Aminek a hatását mi, fogyasztók nem igazán éreztük, hiszen az átlag magyar ember nem hasított félsertést vásárol az üzletekben.

Az intézkedés előre láthatóan nem eredményezi majd a várt hatást, tehát a termelő nem fog több pénzt kapni a megtermelt tejért, illetve a fogyasztó sem fog olcsóbban hozzájutni a termékhez a boltokban. Az ÁFA csökkentése az áruházláncoknak fog extra profitot biztosítani.

komment

Címkék: tej áfa csökkentés terméktanács

Vajgarin

2015.11.10. 10:00 Imre Laci

Korábban több bejegyzést is írtam egy-egy, a magyar piacon fellelhető és általam kipróbált termékről. Most ismét találtam egy érdekességet, amelynek alapjairól már szerettem volna billentyűzetet ragadni. Nem másról, mint a Vénusz Vajvarázslat elnevezésű termékéről lesz szó.

vajvarazslat.jpg

Lényegében amióta létezik margarin, azóta okoz instant agyvérzést a hozzáértők számára, mikor lelkesen használják rá a laikusok a vaj megnevezést. Mert a margarin nem vaj. Nem véletlen, hogy 200 gramm (magyar) vaj 200-300 forintot kóstál, míg ugyanennyi pénzből majd' fél kiló margarint kapunk. Érdekes egyébként, hogy talán ez az egyetlen olyan élelmiszer, amelyet a köznyelv használ téves elnevezéssel, és nem a gyártók és forgalmazók igyekeznek fondorlatosan félrevezetni az avatatlan vásárlót. A Magyar Élelmiszerkönyv ugyanis elég egyértelműen fogalmaz a vajjal és a margarinnal kapcsolatban. Ezek szerint a vaj:

A termékek olyan szilárd, képlékeny, többnyire víz a zsírban típusú emulziók, amelyeket kizárólag tejből és/vagy valamilyen tejtermékből állítanak elő, és amelynek meghatározó értéke a zsiradék. 
Bár a gyártásukhoz más anyagok adagolása is szükséges lehet, de ezek az anyagok nem szolgálhatnak a tej összetevőinek részben vagy egészben való helyettesítésére.

A lényeg tehát, hogy csak olyan termék nevezhető vajnak, amely kizárólag tejből vagy annak valamely származékából készült. Ellenben a margarin:

A termékek olyan szilárd, képlékeny, többnyire víz a zsírban típusú emulziók, amelyeket szilárd és/vagy folyékony növényi és/vagy állati-, emberi fogyasztásra alkalmas zsiradékokból állítanak elő. 
Tejzsírtartalmuk az összes zsírtartalomnak legfeljebb 3%-a lehet.

Azt talán többen is felfedezték, hogy a hazánkban egyre növekvő számban megjelenő tudatos vásárlók végett egyre divatosabb az eredeti termékekhez való visszanyúlás. Persze csak módjával, így jelentek meg először a vajízű margarinok. Mára odáig "súlyosbodott" a helyzet, hogy a Vajvarázslat 47% vajat tartalmaz. Figyelem, vajat, nem pedig tejzsírt! Tehát a Vajvarázslat a fentiek alapján még mindig "csak" margarin. Ellenben ízben már teljes mértékben a vajra emlékeztet. Hogy miért örülök mégis annak, hogy már ilyen terméket is lehet kapni? Mert azoknak az embereknek, akik kisgyerekként az iskolai menzán a láthatatlanul vékonyan kent margarinon szocializálódtak, aligha lehetne eladni a huszárvágással polcra dobott vajat. Kell egy kis átvezetés, és ezt jelentheti a Vajvarázslat. Szóval önmagában a piaci igény megjelenésére való gyors reagálás miatt jár egy mélyen vésett pirospont a Bunge szakembereinek.

Összességében tehát elmondható, hogy a szóban forgó termék megérdemel egy 5/5-ös értékelést. Az áráról azért nem írok, mert hajlamosak vagyunk úgy csinálni, mintha egy evésre megennénk egy csésze margarint (vagy jelen esetben vajgarint). Mivel teljesen változó, hogy ki hány szelet kenyeret, zsemlét, cipót, kiflit, stb. ken meg egy csésze margarinból, így annak gazdaságosságáról is felesleges lenne írni.

komment

Címkék: vénusz minőség termék vaj margarin bunge vajgarin vajvarázslat

süti beállítások módosítása