facebook

Új év, új ÁFA

2016.11.09. 21:00 Imre Laci

Jövő januártól a nyers tej ÁFA-ja a jelenlegi 18-ról 5%-ra csökken. A szakmai szervezetek ettől az intézkedéstől várják a gazdaság fehéredését (a tej "áfáztatásának" megszűnését) és a fogyasztás fellendülését. Vajon a fogyasztó is jól fog járni?

tej_1.jpg

Sajnos a magyar média hajlamos arra, hogy bizonyos dolgokat ne bontson szét eléggé, hogy a hétköznapi, a szakmában járatlan embernek is egyértelmű legyen egy-egy változás rá gyakorolt hatása. Így tehát előszeretettel hangoztatták az ágazat szakmai felügyeletét ellátó szakemberek, hogy a tej ÁFA-jának csökkentése a tej felvásárlási árának növekedését fogja eredményezni. A helyzet az, hogy az év végére az ÁFA csökkentés nélkül is el fogja érni a nyers (!) tej ára a 100-110 forintot kilogrammonként. Persze ez nem fogja kárpótolni a termelőket, hiszen év eleje óta folyamatosan óriási mínusszal termeltek meg minden kilogramm tejet. (Az előállítási költség 100 forint körül van, míg 60 forintért tudták értékesíteni a tejet.)

Mivel azonban nem a fogyasztói tej ÁFA tartalma csökken, hanem a nyers tejé, így jó eséllyel a csökkentésből fakadó összes hasznot a felvásárló és a feldolgozó fogja zsebre vágni, és az eddig megszokott áron fogja termékeit piacra dobni.

2017 első negyedévében tehát kiderül, vajon úgy reagál-e a piac, ahogy azt a szakemberek remélik, vagy eltűnik-e a fogyasztóknak szánt kedvezmény.

5 komment

Címkék: tej áfa nyers csökkentés 2017

A bejegyzés trackback címe:

http://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr311946001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Parajpuding 2016.11.10. 11:25:56

Mint mindannyiszor bebizonyososott, hogy az áfacsökkentést benyelik a gyártók, forgalmazók, kereskedők. A sertéshús áfája 2 hónapig volt érzékelhető, azóta ugyanott van az ára, ahol előtte volt, pedig az infláció sem indokolná. Nyilván magyarázat van, hogy költségnövekedés, meg bérnövekedés, meg fejlesztés meg a többi süket duma. A valóság azonban az, hogy a fogyasztók semmit nem nyertek vele. Ezért nincs semmi értelme az áfacsökkentésnek, főleg ha a fogyasztónak akarunk kedvezni. De vélhetően ez is csak duma, valójában a kutyát sem érdekli a fogyasztó, nem ez az áfacsökkentés valódi célja.

Magentax 2016.11.10. 11:47:14

Pedig hogy verik a mellüket a kormánypárti politikusok, hogy ők mennyi jót tettek velünk.
Idén csökkent a sertéshús áfája, így csökkent az eladási ára is - ja nem!.
Jövőre ugye a tej, csirkehús áfája csökken, dejó lesz nektek gyerekek - hát egy nagy lóf@szt, a termelők, boltok benyelik az egészet és minden marad a régiben vagy még pofátlanul árat is emelnek a benzinár emelkedésére hivatkozva!

John Doe3 2016.11.10. 12:17:15

A helyzet az, hogy az ÁFA (jelentéktelen kivételektől eltekintve) NEM költségelem, így a feldolgozás folyamatában (tehát nem a végfelhasználó felé történő eladás során) történő ÁFA változás irreleváns, azt "benyelni" senki nem tudja, hiszen a kifizetett ÁFÁt -- legyen az 5, 18, 27 vagy akár 815 % - a gazdálkodó szerv visszaigényli. Ennek megfelelően a köztes termék ÁFA-változása a fogyasztót nem érinti, neki sem jó, sem rossz, és -- mint mondtam -- nem lehet benyelni.

John Doe3 2016.11.10. 12:38:04

A teljesség kedvéért: a KÉSZTERMÉK ÁFA-csökkenését valóban meg kellene kapnia a fogyasztónak; a sertéshússal kapcsolatban személyes tapasztalataim szerint az történt, hogy a változást követően leestek az árak -- esetenként a fogyasztó megkapta a teljes ÁFA-csökkenést, viszont utána a kereskedelem fokozatosan visszaszedte ezt. A tejnél meg az inverzét látom: a napokban ugrott fel igen jelentősen az ár, hogy legyen miből (látszólag) engedni.

Az előző hsz-emben leírt fejtegetés értelemszerűen a köztes termékre vonatkozik, ilyen volt pl. a félsertés ÁFÁ-jának 5%-osra csökkentése, ami fogyasztói -- és így költségvetési -- szempontból is irreleváns, és a melldöngetés tényleg csak parasztvakítás.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2016.11.10. 15:01:05

@John Doe3: Igazad van, valóban csak a készterméken fizetünk ÁFA-t, éppen ezért volt irreleváns a hasított félsertés ÁFA-jának csökkentése, és éppen ezért blamázs a nyers tejnél is ugyanez.

A boltban kapható tej ára azért drágult jelentősen az elmúlt pár hétben, mert az eddigi 60 forint helyett 100-at fizetnek a termelőnek. Persze amikor 60 Ft/kg áron vették, a korábbi 100 Ft helyett, akkor nem csökkentették a termékeik árát... A lényeg, hogy végül mindenféleképpen a fogyasztó jár rosszul.