Magyar Asztal

Lássuk be, a Gondviselés a szarvasmarhát nem betonra és aszfaltra teremtette. Persze mielőtt az állatvédők gyorsan rágyújtanának egy szál cigarettára, avagy belekortyolnának a győzelem édes ízű pálinkájába, leszögezném, hogy nem elsősorban a nagyüzemi szarvasmarha-tartás technológiáját fogom kritizálni, pusztán be szeretném mutatni annak hátrányát, s az abból származó kötelességeket.

A szarvasmarhák csülökápolása, vagy ha úgy tetszik pedikűrje nem csak akkor szükséges, ha az állat nagy igénybevételnek van kitéve, például ha naponta négyszer kell végigmasírozni a beton felhajtóutakon, egészen a fejőházig. A marhák körmeit akkor is rendszeresen ápolni kell, ha azok az év döntő részét a legelőn töltik.

Talán a legnagyobb problémát nem is a telepeken található járófelület okozza, hanem az állandó trágyával való borítottságuk. A felhajtóutak felülete nem célszerű, hogy teljesen sima (és ezáltal könnyen tisztítható) legyen, mivel egy átlagosan 7-8 mázsás tehén a négy lába ellenére pontosan akkorát tud esni, mint egy ember. Ezek az esések pedig lehetnek ugyanolyan végzetes kimenetelűek, mint amilyenek az emberekkel is előfordulhatnak. Egy szó, mint száz, a közlekedőutak tehát nem simák, ennélfogva az állatok trágyája is folyamatosan jelen van. Ahol pedig trágya van, ott bizony fertőző baktériumok és vírusok is leledzenek. No, ez okozza a valódi gondot!

A folyamatos nedves közeg az állatok körmének és bőrének felpuhulását eredményezi, így pedig a fertőző ágensek számára könnyebb a megtelepedés, a szervezetbe való bejutás, főleg az olyan területeken, amelyek viszonylag zártak. (Ilyen például a két köröm közti terület.) Különbséget kell tenni a talpfekély (első fotó) és a Dermatitis digitalis, azaz a Mortellaro-féle betegség - helytelen, ám a szakmában elterjedt megnevezés - között. (Második fénykép.)

Megannyi tanulmány született már azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi kárt is okoz a gazdáknak a jószágok lábvégeinek betegsége, mivel ugye a sánta állat ritkábban megy táplálkozni, és egyszerre kevesebb takarmányt is vesz fel. Ráadásul minél hosszabb ideig fekszik az állat az alomban, annál nagyobb az esélye  a tőgygyulladás kialakulásának. A csökkent takarmányfelvétel a tejtermelés csökkenését, és/vagy az állat kondíciójának romlását eredményezi. A rossz kondíciójú tehén szaporodásbiológiai státusza is rosszabb, ami pedig a két ellés közötti idő megnyúlását okozza, ami pedig ismét forintokban mérhető kárt okoz.

Látszik tehát, hogy aki szarvasmarhát tart, erősen motivált abban, hogy állatai a lehető legjobb állapotban legyenek. Persze illúzióink se legyenek. Egyetlen olyan telep sincs ma Magyarországon, ahol ne találnánk valamilyen lábvégbetegségben szenvedő tehenet. A hangsúly a folyamatos megelőzésen és a tünetek, valamint az akut esetek mérséklésén van.

Az állatgyógyászati készítményekhez pontosan úgy adnak használati útmutatót, mint a humán gyógyszerekhez. Ezen gyógyszerek pontos adagolása és az előírásnak megfelelő alkalmazása ugyanolyan fontos, mint az emberek kezelésénél. Nem csak azért, mert a rosszul dozírozott gyógyszer nagyobb kárt okozhat, mint maga a gyógyítandó betegség, hanem mert további problémákat is eredményezhet.

A fenti képen egy holstein-fríz szarvasmarha lába látható. Az állat jobb combján a tályogot egy gyógyszer okozta, amelyet szubkután, azaz a bőr alá kell bejuttatni injekcióval. Mivel a combon a bőr alatt igen vékony zsírréteg található, így jó eséllyel az izomba kerül a tű vége. Ezt hívják intramuszkuláris kezelésnek.

A kép jobb oldalán már egy pár nappal későbbi állapot látható, amikor az izomba juttatott gyógyszert az állat szervezete testidegen anyagként ismerte fel, s azt betokozta. Ez lényegében a tályog. Miután a tályogban a szövetek elkezdenek lebomlani (genny keletkezik) a tapintása is felpuhul. Az idő múlásával a tályog felületén a bőr is elvékonyodik, majd magától felszakad. Így távozik a szervezetből a testidegen anyag. Mindaddig azonban, amíg a genny el nem távozik, a szervezet immunrendszere folyamatosan küzd a bomló anyagok ellen, a fokozott igénybevétel pedig rontja az állat takarmányfelvételét, a tejhozamot és a termékenységet is.

Hogy hová adjuk tehát a gyógyszert? Oda, ahova a használati utasítás írja. A szubkután adagolandó gyógyszert tessék az állat vállövénél lévő vastag és laza bőrréteg alá injektálni.

Nem is olyan régen írtam arról, hogy miről fog szólni a 2015-ös év. Ismét terítékre kerülnek majd a mikroszkopikus gombák által termelt méreganyagok, a mikotoxinok, mivel a megjelenésük mind aszályos, mind pedig csapadékos időjárás esetén borítékolható.

A penészgombák kétféle módon fertőzhetik meg gazdasági haszonnövényeinket. Vagy már eleve úgy kerülnek betakarításra, hogy a növény, vagy annak magja felületén megtalálhatók, vagy a raktározás során szennyeződnek be. Mivel a penészgombák toxinokat stressz hatására termelnek, így tehát a már eleve szennyezve betárolt termény toxintartalma a raktározás során biztosan növekedni fog. Főleg, ha a tárolási körülmények nem a legmegfelelőbbek. Ha az ideálisnál nagyobb nedvességtartalommal történik a raktározás, vagy ha a raktár mikroklímája nem megfelelő, szintén garantálható a penészgombák szaporodása és toxintermelése. Az pedig, hogy a megannyi ismert toxin közül melyik, és milyen mennyiségben van jelen, csak roppant drága laboratóriumi mérésekkel határozható meg. A gyakorlatban általában a DON, a T-2, a zearalenon és az aflatoxin fordul elő a leggyakrabban.

A humán táplálkozásban a mikotoxinok elleni védekezésre nincs szükség, mivel azok az élelmiszerek, vagy azok alapanyagai, amelyek a határérték feletti mennyiségben tartalmaznak efféle méreganyagokat, nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. Az elmúlt évek során előforduló toxinokkal kapcsolatos botrányok miatt pedig a szakhatóságok sokkal nagyobb energiát fordítanak ezek ellenőrzésére.

Nehéz helyzetben lesznek viszont az állattenyésztők, akik igen mélyre kell hogy nyúljanak majd a zsebükbe, ugyanis a takarmányokhoz keverhető toxinkötők ára igen borsos, s a kész termék árába pedig nem fogják tudni beépíteni ezt az extra költséget, hiszen a magyar fogyasztói réteg roppant árérzékeny.

Ismét billentyűzetet kell ragadjak, s reflektálnom kell egy, az online sajtóban megjelent cikkre. Ami fáj, hogy most nem egy névtelen hobbioldal írt bődületes tévedéseket, hanem maga az Index. A szeptember 5-én, Ki lehet hagyni az állatot a húsból című cikk verte ki most a biztosítékot. Hogy miért? Mert tényként közöl olyan dolgokat, amelyek pusztán az interneten terjedő pletykák, s ezzel egy globális problémával járó felelősség tetemes hányadát kívánják az állattenyésztés nyakába varrni.

"A művirág nem igazi virág"

Azt nem vonom - és nem is vonhatom - kétségbe, hogy idővel a tudomány vívmányaival felvértezett élelmiszeripar képes lesz laboratóriumi körülmények között előállítani az állati izomzattal szinte teljes mértékben megegyező felépítésű anyagot. De ez az anyag soha nem lesz hús. Egyetlen ilyen utánzat sem fogja hűen imitálni azt az ízt, azokat a vegyületeket, amelyek jelenlétét a valódi izomzatban az adott élőlény életmódja és tápláléka eredményez. Nem lehet semmiféle mesterséges módon olyan ízbeli sokszínűséget eredményezni, mint amit az állattenyésztésben az állatok tartásmódja, az adott élőhely mikroklímája és maga az állat egyediséges okoz. Éppen emiatt van, hogy a boltokban kapható brojlerek íze köszönőviszonyban sincs a ház kertjében nevelt tyúkéval.

A tudatlanság a legveszélyesebb fegyver

A szarvasmarhák által termelt metán gáz eredményezi a globális felmelegedést? Ugyanezen állatok trágyájának köszönhetően termékenyek még mindig talajaink. Ezekkel az állatokkal (is) hasznosíthatóak azok a földterületek, amelyek szántóföldi növénytermesztésre alkalmatlanok. A fokgazdálkodás is éppen az egyik legjobb és "legzöldebb" módja az árterek mezőgazdasági hasznosításának. Vagy netán a nagyüzemi állattartással lenne a probléma? Azokkal a nagyüzemekkel, ahol már lényegében minden veszélyes hulladék (például a trágya) gyűjtve, szeparálva és kezelve van?

Több félrevezető információ éri a hétköznapi fogyasztót a boltokban kapható élelmiszerek vélt, vagy valós veszélyeiről, mint amennyi ismeretet szerez az élelmiszer-termelésről egész életében. Ez pedig baj. Baj, mert ahogy Klebelsberg is mondotta volt, a tanulatlan emberek könnyen válhatnak demagóg irányzatok követőivé. Ő ezt természetesen politikai irányzatokra értette, de azt hiszem, hogy ugyanígy működnek a konspirációs teóriák és az újabban reform étkezésnek titulált táplálkozási irányzatok is. Árasszuk el ellenőrizetlen eredetű, tudományosnak álcázott cikkekkel a világhálót, és ha eleget ismételgetik az erre fogékonyak, akkor a hazugság végül igazzá válik, pusztán azért, mert sokan hisznek benne.

Évekkel ezelőtt, amikor ezt a blogot elindítottam, a legfőbb célom az volt, hogy a laikusok számára betekintést tudjak nyújtani a mezőgazdaságba, hogy első kézből kapjanak információt arról, hogy honnan is kerül a boltok polcaira az az élelmiszer, amit ők elfogyasztanak. Örömmel látom, hogy lényegében elárasztották az internetet a gasztrobloggerek, rengeteg internetes napló foglalkozik autókkal, a focival és filmekkel, de be kell lássam, hogy mindmáig a Magyar Asztal az egyetlen agrárblog a hazai weben. Sajnos úgy tűnik, hogy egymagam pedig kevés vagyok egy olyan fals információáradat ellen, mint ami mostanság ömlik a neten.

Ha már ennyire lényeges az emberek számára, hogy mit esznek, akkor miért nem veszik a fáradtságot, hogy a dolgok mélyére ássák magukat? Egy testépítő tudja, hogy milyen fehérjékre és aminosavakra van szüksége, egy fogyókúrát folytató nő pedig pontosan méri, hogy hány MJ energiát visz be az elfogyasztott szénhidráttal, de hogy mindezek honnan is jönnek, az nem fontos nekik? Úgy érzem, hogy égető szükség volna a mainstream médiában is egy agrár szekcióra, amelyet valódi szakemberek vezetnének, hogy végre tiszta, nitrátmentes víz kerülhessen a pohárba!