facebook

Nincsen akác tövis nélkül

2014.02.10. 09:00 Imre Laci

Az elmúlt napokban bombaként robbant a hír, mely szerint az Európai Unió ki szeretné irtani Magyarországról a fehér akácot (Robinia pseudoacacia), mondván, egy, a Kárpát-medencében nem őshonos gyomnövény. Természetesen a hír villám sebességgel terjedt a világhálón, a közösségi portálokon, és a magyar emberek egyként mordultak fel a témával kapcsolatban.

fehér akác.jpgTény, hogy a fehér akác az egyik legjelentősebb méhlegelő hazánkban, és valljuk be, kiirtásával a magyar méhész társadalom roppant nehéz helyzetbe kerülne, illetve a magyar méz exportjából származó jövedelm is jelentősen megcsappanna. Úgy gondolom, hogy ez a téma mind a vidéki (ön)foglalkoztatás, mind pedig az ország gazdasága szempontjából kiemelten fontos.

Eleve logikátlannak tűnik, hogy éppen most próbál tenni valamit Brüsszel az akác ellen, amikor több évszázada él hazánkban, és bátran kijelenthető, hogy nem ez a növény jelenti a legnagyobb veszélyt természetvédelmi területeinkre. Sokkal nagyobb problémát jelent a szintén behurcolt kanadai aranyvessző, vagy az bálványfa.

A fehér akácból előállított igen értékes élelmiszer, a méz nagyon sok embernek nyújt segítséget a megélhetéshez, vagy a jövedelmeinek kiegészítéséhez. Európán belül kis hazánkban található az adott területre eső legtöbb méhész, és igen jól működő, szigorú szabályok közt működő csoport a méhészeké. Magyarország egyik legkeresettebb exportcikke éppen a méz. Való igaz, hogy csupán a fehér akácból gyűjtenek mézet a méhek, sok más növény is szerepel a palettán. Jelentős méhlegelőt biztosít a nagy területen termesztett repce és napraforgó is. A fehér akác jelentősége abban rejlik, hogy a szezon lényegében ennek a növénynek a virágzásával indul. Az akácvirágzás megalapozza a szezont a méhészek számára.

Amennyiben az EU valóban lépéseket fog tenni a fehér akác Kárpát-medencéből való kiirtására, úgy erősen javallott elgondolkodni azon, hogy pontosan kik és milyen pénzből fogják végezni a fák vágását, illetve hová fog kerülni az így felhalmozott biomassza? Ezen felül akkor csattanjon el az első fejszecsapás az akácon, ha már egyetlen bálványfa sem fog nőni a vasúti sínek mentén, és a réteket sem növi be az aranyvessző és a parlagfű.

Én személy szerint üdvözlöm az Akác-koalíció létrehozását is. Remélem, hogy ezen a fronton hazánk sokkal eredményesebben fogja tudni képviselni érdekeinket, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az akácot, mint növényt nyilvánítsák hungarikummá, hiszen a húskészítmények, kolbászok esetén sem a sertés fajtát vagy hibridet illeti ez a megkülönböztetés, hanem a belőlük készített élelmiszert. Éppen ezért a valóban kiváló minőségű, Magyarországon előállított mézet védje a hungarikumokra jellemző szabályozás!

38 komment

Címkék: európai magyarország unió szabályozás méz irtás akác méhész

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr785805597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halaloszto 2014.02.10. 19:14:53

Szerintem a legjobb vedekezes az ellentamadas. Valasszunk gyorsan mi is egy behurcolt, nem oshonos novenyt, es kampanyoljuk hogy irtsak ki europabol. Mi legyen az? A burgonya, a kukorica vagy a paradicsom?

Talan a burgonyat kellene valasztani.

Vajk

bivalybasznád 2014.02.10. 19:23:33

egy nagy faszság ez az akácellenesség

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.02.10. 19:39:31

Gecinagy hülyék ezek a brüsszeli sajtfejű buzik.

vadi3 2014.02.10. 19:41:23

@halaloszto: Legyen inkább a kukorica, mert ott most komoly bajok vannak a génmódosított változattal. Egy csapásra két probléma. Az hogy közben az állattartást is agyonütjük nem hinném hogy zavarja majd az EU-t

szakáll 2014.02.10. 20:00:10

Szerintem meg az ilyen hülye brüsszeli bürokratákat kellene az EU-ban megszüntetni!

őrkutya2 2014.02.10. 20:08:58

@szakáll:

Először talán olvasd el a @galagonya által feltett linket, utána brüsszelibuzizzál. Ez vonatkozik @Wind Callman tér kartársra is.

A linken olvasható növényész kitér egyébként azokra a szempontokra is, amelyek alapján nem működik a krumpli-kukorica-paradicsom összehasonlítás.

ostvan2 2014.02.10. 20:18:47

@halaloszto: Egyetértek veled. Szuper ötlet.

Sírköves Slomó 2014.02.10. 20:21:11

Brüsszelnek meg kell üzenni, hogy vállaljuk a kockázatot! Menni fog, bár tudjuk milyen életveszélyes dolog az akác!

doominogame · http://www.doominogame.com 2014.02.10. 20:31:37

Nem értem, hogy az akác a létezésén kívül miért szúrja (hehehe) a szemüket? Nem mérgező, nem agresszív, igénytelen, a fája kiváló tüzelő, a méze kiváló pl. a virágpor-allergiásoknak, mindez nagyon jó a magyaroknak. Ja hogy pont azért?

v2peti 2014.02.10. 20:45:04

Akkor miért nem a kanadai nyárt írtják ki? Azok nem őshonosak, ráadásul undorító pihéket hullatnak maguk körül! Az sokkal agresszívebb fafajta!

károly szántana 2014.02.10. 20:49:51

@galagonya: méhészeti szempontból sületlenséget ír. 1) A mézelő méh nem él meg az ember nélkül (a vadon élő Apis melliferát a Varroa destructor nagyon hamar elpusztítja, ha nem az, akkor a nyúlós költésrothadás). 2) Az meg a legnagyobb agyatlansága, hogy azért nem porzódnak be más haszonnövények, mert a méhek akácra repülnek. Egy növény virágzik az akáccal egy időben, a bíborhere, de megnézem azt az embert, aki bíborherét eszik (lovak takarmánya). Amúgy a méhek a bíborhere kedvéért otthagyják a lejobban mézelő akácot is.
A linkelt blog szerzőjének fogalma sincs a méhekről.

pushup 2014.02.10. 20:51:10

azt az ecetfát keverni teccik! a népnyelv ecetfának szólítja a csempefúgában is gyökeret verő bálványfát: hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lv%C3%A1nyfa
A bálványfa elég agresszív növény ... mondjuk akáccal jól lehet ellene védekezni :D

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.10. 21:14:55

Az ecetfa a bálványfa helytelen ("népies") elnevezése.

Bálványfáról van szó, még konkrétabban erről:

hu.wikipedia.org/wiki/Mirigyes_b%C3%A1lv%C3%A1nyfa

Kedvencem amikor a pösti proli elkezd okoskodni és az összes elképzelhető hibát elköveti, mert minek jobban utánanézni, ha össze is lehet csapni.

Az akác egyébként visszafordíthatatlanul átalakítja a talajt, humuszt nem képez, a kivágott akácosokon semmi sem nő meg, a talaj kizsaroltsága miatt, ezeket azért jó lett volna megemlíteni. Meg ugye az akác szintén invazív faj, lévén hogy É-Amerikából hurcolták be, az alföldi homok megkötésére. Aztán az alföldi homokot mégsem kötötte meg, ellenben a még meglévő homoki társulásokat sikeresen tönkretette.

♔bаtyu♔ 2014.02.10. 21:21:12

@Nemzetstratégia: Kedvencem, amikor a tanyasi okos és a pestieket fikázza.

Az akác termése az akácméz, a kedvencem, ha pedig az akác helyén nem nő meg semmi el is rendeztük a témát, értelmetlen kivágni.

Egyébként tényleg érdekes, hogy miért nem a kanadai nyárfát kifogásolja az EU.

♔bаtyu♔ 2014.02.10. 21:31:57

@v2peti: Ráadásul ezt a fajt a sokan illegálisan kiirtják. (Amivel én nagyon egyet tudok érteni, mert kurvára zavar).

Lángharcos 2014.02.10. 21:35:55

Az akácerdő meglehetősen monoton:

- akác
- szeder
- csalán
- vad Cannabis
Semmi más.

Míg egy normális hazai erdőben csak fából 3-4-5-6 féle van, aljnövényzet bőséggel..

A fehér akác, ezüstfa, aranyvessző, selyemkóró mind problémát jelentenek a hazai növénytársulásokban.

Helyes, hogy ritkítani akarják az akácot.

Lángharcos 2014.02.10. 21:37:01

@♔bаtyu♔: Lassan rendbe tehető a talaj. De csak lassan. És a hársméz is finom.

Kivancsi 2014.02.10. 21:43:00

ismerjuk az EU-t meg a görbe uborka törvényeit....
barmok
de meg mindig jobb mint viktorék(hu+ru) es bandajai :)

anyadmajma 2014.02.10. 21:49:06

@♔bаtyu♔: Te egybites batyufasz!
de egye fene, leírom neked, hátha akkor megérted, pedig nem olyan bonyolult:
Ahol az akác elkezd nőni, ott annyira tönkreteszi a talajt, hogy nem nő meg utána semmi. Nem az van, hogy nem nő semmi, mert szar a talaj, csak az akác, hanem az akác teszi tönkre a talajt.
Így már dereng a lényeg?

aritus 2014.02.10. 21:49:56

@őrkutya2: itt nemcsak a kommentelők többsége nem olvas, hanem a poszt szerzője sem. Csak ír, hülyeségeket.
Azzal kezdi bejegyzését, hogy "Az elmúlt napokban bombaként robbant a hír, mely szerint az Európai Unió ki szeretné irtani Magyarországról a fehér akácot (Robinia pseudoacacia)"
Ami nem igaz, az EU nem szeretné kiírtani a fehér akácot, ellenben:
"Az Európai Bizottság rendelettervezete, amely magyarul itt is elérhető és letölthető, jelen formájában nem nevesíti még az Európában nem őshonos, agresszíven terjedő, és jelentős gazdasági, természeti és társadalmi károkat okozó, úgynevezett özönfajokat, amelyek ellen védekezést irányoz elő. A jelenleg 50 tételesre tervezett listát illetően, amelyre állat- és növényfajok egyaránt felkerülnek, a tagállamok tesznek javaslatot, amint az a tervezet 4. cikkében (paragrafusában) áll."
molnar-v-attila.blogspot.hu/2014/02/a-feher-akacrol-es-az-europai-bizottsag.html
Azaz, a tagállamokra bízza, hogy mi kerül fel erre a listára.

Tehát sikerült egy hazugságról (az EU ki akarja írtani a fehér akácot) írni egy posztot, megfejelve a hazugságot a hozzá nem értéssel, tájékozatlansággal. Mert az látszik, hogy fingja nincs a szerzőnek arról, hogy miért kerülhetne fel a fehér akác a tiltó listára. Ha Magyarország felteszi rá, természetesen csak akkor.

csepke 2014.02.10. 22:11:23

Gyanítom itt inkább arról lehet szó, hogy az eus előírás arra vonatkozik, hogy az akácot olyan területekről kell kiírtani, ahol jobb erdők is megélnének. Ez helyes is. De mivel az akác nagyon tág tűrésű a termőhelyet illetően, megél olyan talajokon is ahol más nem nagyon. Ezekkel az akácokkal pedig semmi baj nincs, miért is ne maradhatna ott a száraz homokokon, lepusztult talajokon, töltésoldalban, vagy a tanya végében..stb, Lesz belőle tüzifa, meg addig is méhlegelő. Pillangós virágú lévén a gyökér gümőiben nitrogénkötő baktériumok élnek, amelyek tevékenységükkel feltehetően csak javára válnak a szélsőséges talajoknak. Az hogy fentebb írta valaki, hogy az akác után mást nem lehet ültetni mert tönkreteszi a talajt? nem tudom így van-e. Inkább talán azért nehéz másba fogni akác után, mert ahova beültették egyszer, onnan szinte kiírthatatlan mert nagyon jól sarjad gyökérről.

kód 2014.02.10. 22:21:49

"a magyar emberek egyként mordultak fel a témával kapcsolatban"

Ne általánosíts. Nem a magyar emberek mordultak fel, hanem azon magyar emberek, akik akik józan állapotban is képesek komolyan venni egy ilyen híresztelést és ráadásul lusták utánanézni. Na ezek az emberek kivétel nélkül minden EU-val kapcsolatos álhírt beszopnak.

Erről jut eszembe: egy új EU rendelet a fenti polgároknak márciustól csörgős sipkát kell viselnie.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.02.10. 22:38:19

Érdekes, hogy egy idegenhonos növényt a hun magyarok védelmeznek, pedig az akác a pfuj imperialista USA-ban őshonos. :-D
Hogy aztán a magyar mennyire fura egy szerzet...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.02.11. 02:44:21

egyik nap 10 millio fociedzo orszaga vagyunk masik nap meg 10 millio metroszakerto orszaga, legutobb atomfizikusok es energetikai kockazatelemzok voltunk, most meg jon az akacszakertes...
csak azt nem ertem hogy az EU miert nem biz meg szakembereket, igaziakat, amibol 10 millio van :)))

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.02.11. 04:05:57

ja, ha már invazív gyomokról van szó, akkor a parlagfüvet is kipécézhetnék maguknak az EU bürokratái

először talán az olyan gyomokat kellene irtani, amiknek az ég világon semmi haszna nincs
amikor megvannak vele, akkor jöhet az akác, de inkább mégse, mert a méhészek éhen halnának nélküle

nem jó behurcolni idegen fajokat máshova, de az akácnak pont lenne kis haszna is, amellett, hogy persze jobb lett volna, ha nem zsigereli ki a talajt sok helyen

mondjuk a GMO növényfajok terjedése is izgathatá az EU-t, meg a sok geci gyom (parlagfű), aminek aztán tényleg nulla haszna van

bivalybasznád 2014.02.11. 05:37:04

A Molnár blogban tökéletesen helyretett a kérdés.

Berzengő 2014.02.11. 06:22:59

@kód: Annyiban igaza van hogy rohamosan terjedt a rémhírterjesztést.

Nézd meg a barmokat itt mit művelnek!

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9218271

Berzengő 2014.02.11. 06:26:29

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Másutt jönnek a méznagyhatalom vagyunk szöveggel.

Meg az EU-ban is csak a 4. termelők vagyunk, (spanyolok maguk majd dupláját termesztik)
A meztermelők számában meg meg ott se vagyunk, de jaj tönkretesz

A világban meg 48-ik vagyunk.

De ugye mindig mi vagyunk a világ legokosabbja, legtöbb Nobel-díjasa ezert mindenhez ertünk

mithrandir 2014.02.11. 06:45:25

"bátran kijelenthető, hogy nem ez a növény jelenti a legnagyobb veszélyt természetvédelmi területeinkre"

Bátran bármi kijelenthető. Jó lenne, ha a bátorsággyűjtés helyett inkább információkat gyűjtenél.

Az akác messze az egyik legagresszívebben terjedő gyomfa. Ott, ahol nincs helye. Például védett kiskunsági nyílt homokgyepekben vagy százéves fenyvesek aljnövényzeteként.

Ahol van (telepített, ápolt akácosok), nem hiszem, hogy bárkit zavarna.

halaloszto 2014.02.11. 08:15:01

@Lángharcos: az akacerdo monoton? es akkor milyenek azok a bukkosok, amiket tisztan fatermelesi cellal tartanak? bukk, bukk, bukk. aljnovenyzet zero.

Vajk

halaloszto 2014.02.11. 08:16:48

@mithrandir:

"Az akác messze az egyik legagresszívebben terjedő gyomfa. Ott, ahol nincs helye. Például védett kiskunsági nyílt homokgyepekben vagy százéves fenyvesek aljnövényzeteként."

Es? Ha az, akkor kell irtani a kiskunsagi homokgyepekben, nem? Minek ehhez EU, meg osszeuropai jogszabaly? Vagy direkt nem irtjuk, megvarjuk amig lesz ra EU jogszabaly, es akkor hatha ad ra az EU penzt? Addig meg inkabb szaporitjuk, hogy legyen majd mit irtani?

Vajk

Jucus40 2014.02.15. 13:35:12

@vadi3: Meg az az olájok nemzeti eledele a puliszka! Ha nincs tengeri, akkor nincs máléliszt, és más emberi fogyasztásra alkalmas kaját nem ismernek! :-)

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2014.02.16. 04:30:44

Azért felhívnám a figyelmet egy sokkal agresszívebb növényre, aminek már most el lehetne rendelni a kötelező irtását - szkaresz.blog.hu/2008/07/28/bioagresszio

Life Hacker | NapiHack · http://lifehacker.blog.hu/ 2014.02.18. 00:15:24

lehet bennem a hiba, de én kíváncsi lennék valódi okra... -mert hogy nem az amit mindenütt olvasni az 7szentség - no abból már ki lehetne indulni valódi ellenszerét keresni ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.13. 13:39:58

Az elmúlt napokban bombaként robbant a hír, mely szerint az Európai Unió ki szeretné irtani Magyarországról a fehér akácot "

innen egy link hiányzik, mert ez nekem is kapásból túlzásnak tűnik
süti beállítások módosítása