Magyar Asztal

Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma.

A törvény vitájakor a fő érvek az otthoni pálinkafőzés ellen a kereskedelmi forgalom csökkenése révén jelentkező adóbevételi hiány volt, illetve a szakmai szervezetek, pálinkafőzdék felhívták a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra, a magyar pálinka hírnevének rombolására, stb... A törvény végül megszületett, hiszen mégis egyfajta hungarikumról van szó, még akkor is, ha a szóban forgó termék egy alkoholos ital is. Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni.

Lássuk be, ez az egy érv meglehetősen hathatós tud lenni, ha valóban elvonatkoztatunk a gazdasági szempontoktól. Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is? A lekvár és befőttgyártó cégek ez ellen nem emeltek eddig hangot, mint ahogy a hazai húsüzemek sem a házi állattartás és vágás ellen.

Mivel azonban az ország a beszedett adókból és a hitelekből él, ezért meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt két évben csökkent-e a boltban kapható pálinkákra a kereslet, visszaesett-e az égetett szeszek fogyasztása, és ha igen, akkor ez biztosan a házi pálinkafőzésnek köszönhető-e? Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett.

További, igen jelentős kérdést vet fel, hogy ha a Kormány meghátrál, és ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? Én személy szerint ismerek olyan embert is, aki igen magas szintet ért el a pálinkaismeretben és -készítésben, s most külön ilyen tanfolyamra is beiratkozott, hogy tudásáról államilag elismert bizonyítványt is szerezzen. Az ilyen képzések napjainkban igen felkapottak - és persze egyáltalán nem olcsók -, s ha ismét tiltott lesz a pálinkafőzés, amely miatt beiratkoztak a tanfolyamra, ki fogja megfizetni a kárukat? Arról nem is beszélve, hogy azok az intézmények, amelyek ilyen oktatást folytatnak, szintén csinos bevételtől esnek el. A kártyavár tehát felépült az elmúlt két év alatt, de hogy összedől-e, az még kérdéses.

Ettől a témától hangos a napi sajtó, és néhány szintén aktuális kérdéstől eltekintve lényegében a legnagyobb port is a termőföld tulajdonlását és használatát szabályozó törvény kavarja. Megszólaltak már külhoni és hazai gazdasági elemzők, birtokpolitikai szakértők, valamint a magyar gazdatársadalom is. A kicsik itthon földet (vagy több földet) szeretnének, a nagyok pedig féltik az elmúlt évtizedek alatt megszerzett (vagy összeharácsolt) területeiket. Szigorú törvényt kell alkotnunk, ha valóban meg kívánjuk védeni földjeinket, de meddig szabad elmenni? Néhány gondolatomat szeretném megosztani az alábbiakban.

Lehetünk-e túl szigorúak?

Erre a kérdésre sokan rögtön rá is vágták, vagy az igent, vagy pedig a nemet. A válaszadás előtt szeretném feltenni a kérdést, hogy fordított esetben hogyan vélekednénk. Ha példának okáért Hollandiában vagy Dániában lenne hasonló a birtokpolitikai viszony, őket fenyegetné a veszély, hogy a magyarok vásárolják fel az ottani termőföldeket, ezzel tönkretéve a helyi lakosokat, gazdákat, vajon ők küzdenének a moratórium fenntartásáért, vagy valamilyen törvényi szabályozással ellehetetlenítenék a külhoni tőkések földhöz jutását? Bizonyosan.

Természetesen a külföldi tőkebeáramlás és intenzív térnyerés nem valótlan veszély, nem városi legenda. Az ország nyugati megyéinek többségéből egyre gyakrabban hallani a helyi gazdák és a környéken strómanokon keresztül földet vásárló külföldiek közötti vitákról, peres ügyekről. A veszély tehát valódi, amire a magyar törvénykezésnek reagálnia kell.

Szabad-e nyíltan, vagy burkoltan államosítani?

Érzékeny kérdés, hiszen Magyarországon hozzászoktunk, hogy jog-, és nem igazságszolgáltatás van. Sok esetben a külföldi állampolgárok törvényes úton, a jogrendszerünk kiskapuit kihasználva jutottak termőföldhöz, s ily módon jogosan is használják azt. Ha tehát az állam elvenné tőlük a földet, szerződéseiket semmisnek tekintené, akkor támadható volna a bíróságon. Először tehát a magyar jogrendszert kell módosítani ahhoz, hogy annak a korábbi szerződések ne tudjanak eleget tenni, s így a földeket elveszítené a jelenlegi bérlő vagy tulajdonos. Ezt nevezném burkolt államosításnak. Hogy szabad-e ilyet tenni? Igen. A magyar kormánynak a magyar emberek megélhetéséért kell küzdenie. Ha sérül közben pár külföldi állampolgár érdeke, akkor egyetlen vállvonással el tudnánk intézni a dolgot: a szlovák nyelvtörvény is homlokegyenest megy az EU-s alapelveknek, mégis életben van mindmáig. Akkor pedig nekünk mi félnivalónk van?

Piaci stabilitás, termelékenység

Több névtelenségbe burkolózó ( ---> számomra hiteltelen) közgazdász is azt nyilatkozta, hogy a földtulajdonlás szigorú feltételekhez kötése akár 40%-kal is csökkentené hazánk termelését, illetve piaci egyenlőtlenségeket okozna, sérülne a verseny hazánkban.

Melyik az a közgazdász, amely az országunkat jellemző piaci helyzetet bármikor is igazságosnak vélte? Mikor beszélhettünk egyenlő versenyhelyzetről, amikor egyes cégek (éppen a legnagyobb tőkével rendelkezők) adómentességet élveztek és élveznek mindmáig? Ilyen adózási háttérrel úgy vélem nem lehet azt mondani, hogy a jelenlegi földtörvény túlkompenzálja a kis- és közepes gazdaságokat. Természetesen azt sem hiheti senki, aki kicsit is jártas a jogi kérdésekben, hogy majd egyik napról a másikra válnak majd gazdátlanná a földek.

Mi miatt kell tehát félnünk?

Ami miatt komolyabban kell aggódnunk, az a kormánypártok hintapolitikája, azaz hogy a kezdeti határozottságuk a tárgyalások végére majdhogynem teljes önfeladással, "meghunyászkodással" végződik. Míg a szlovák kormány kiállt a nyelvtörvénye mellett és beintett az EU-nak, addig itthoni vezetőink az IMF minden feltételét elfogadták, lényegében feladva álláspontjaikat. Amint tehát Brüsszel bírálni fogja az új földtörvényt, azt kis vitatkozást követően módosítani fogják.

Félnünk kell továbbá attól, hogy a Fidesz-KDNP kormány a termőföldek magyar kézben tartásának lehetőségét abban látja, hogy a lejáró földbérleti pályázatokat rendre a saját holdudvarukban lévők kezére játsszák. Ez az út is járható, hiszen Fejér megyében már bevált, de hosszú távon biztosan nem szolgálja a 2014-es választásokra kitűzött célokat.

Összességében elmondható tehát, hogy még a jelenlegi gazdasági helyzetben is eszközölhető volna egy olyan földtörvény, amely nyíltan előnybe hozza a magyar gazdálkodókat és rossz helyzetet teremt a strómanoknak, spekulánsoknak, ehhez azonban igen erőteljes kiállásra lenne szükség mind itthon, mind pedig az európai politikai csatatéren. Idehaza ehhez megvan a támogatás a lakosság részéről, még azt is figyelembe véve, hogy a korábbi földbérleti pályázatok okozta csalódás igen sokakban hintette el a kételkedés magvait.