facebook

Mikor tolvajt kiált a rabló

2012.03.25. 12:43 Imre Laci

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb és legnagyobb port kavaró agrárpolitikai eseménye volt Ángyán József ex államtitkár igen vehemens riportja, amelyben felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem azon az úton halad, amelyet a választásokkor kijelölt. Hogy miért lett az ügyből ekkora botrány? Mert a magyar politikában nem szokás az igazságról ilyen nyíltan beszélni. Példa nélküli, hogy egy országgyűlési képviselő ilyen elemi szinten bontsa le azt a kommunikációs falat, amelyet saját pártja és kormánya épített.

Nagyon sok elmélet látott napvilágot Ángyán lemondása óta. Vannak, akik azt mondják, hogy az előre látható rossz termés (búza vetése sok helyen elmaradt az aszály miatt, a repce nagy része nem kerül betakarításra a károk miatt, stb...) okozta kommunikációs nehézségek, illetve a kármentesítési alap kasszájának üressége okán önként távozott. Mások meg vannak győződve arról, hogy a Szent István Egyetem professzorát a kormány embereit markukban tartó zöldbárók, oligarchák rudalták kijjebb, eltávolítva embereit a minisztériumi pozíciókból, ezzel ellehetetlenítve munkáját.

Maga Ángyán József persze az arany középutat választva azt kommunikálta le, hogy a Nemzeti Vidékstratégiában kitűzött célok nem kaptak elég hangsúlyos helyet a Darányi Ignác Tervben. Ebben lényegében benne van a "nagyok" befolyásának bírálata, de mégsem nyíltan ragasztja a fideszes képviselőkre a korrupt jelzőt. Érdemes egyébként figyelni a szövegben elhangzó szolnoki ügyvédre, akiről minden politikában jártas ember tudja, hogy Nyerges Zsoltról van szó. Sokak szerint testvérével Attilával ketten jelentik a legnagyobb lobbierőt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél (is).

A magyar politika egyik csodáját pedig - hogy a címben sugalltakra térjek - a személyiségzavarban szenvedő MSZP és a Demokratikus Koalíció igyekszik véghez vinni akkor, mikor bírálja a kormányt és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezné a parlamentben. Az az MSZP emel szót, amely 2006-tól relatíve szabadon rabolta szét az országot, illetve az a Demokratikus Koalíció, amelynek vezére az előbb említett tevékenységet levezényelte.

Az is észrevehető, hogy valószínűleg a fent említett hitelességi problémák miatt az MSZP nem a megszokott agrár-arcait (Gőgös, Harangozó, Ficsor) küldte be az MTV Ma reggel című műsorába, hanem Beke "noname" Károlyt, akiről nem hogy azt nem tudjuk, hogy ki fia borja, de még azt sem, hogy egyáltalán ért-e a mezőgazdasághoz! Így a riport során nem tűnik releváns vitapartnernek a két országgyűlési képviselő (Szabó Rebeka és Varga Géza) mellett, akik ráadásul a Mezőgazdasági Bizottság tagjai is.

A videó esszenciája mégis az, mikor Varga a riport vége felé (7:57) modern szóhasználattal élve leoltja Bekét: "Az persze jó, hogy most az MSZP megvilágosodott, de azért erre mondjuk tényleg nyolc év lett volna, hogy ezt a valóban vidékfejlesztési, a közjót szolgáló stratégiát megvalósítsa..."


 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp kormány varga géza józsef államtitkár beke terv károly dk ángyán darányi

Moderálják a román piknikezőket

2012.03.19. 14:45 Imre Laci

Erdélyország bizony sok magyar számára valóban a Tündérkertet, a varázslatos tájakat és a természetközeliséget jelenti. Jómagamnak is, - hála Istennek - több alkalommal volt lehetőségem megfordulni Erdélyben, Székelyudvarhelyen át a Fogarasi-havasokig, Torockón át a Békás-szorosig. A legnagyobb csalódás mindig a gyönyörű természeti kincseket körülvevő környezet állapota jelentette.

Mind a Sebes-Körös partján, mind pedig a Szent Anna tónál ugyanaz a látvány fogadott minket: itt is, ott is egy-egy papírzsebkendővel letakart emberi piszok, sörösdobozok halmai, chipses- és nylonzacskók mindenfelé. Számomra vérlázító volt azt tapasztalni, hogy egy olyan természeti kincsre, mint például a Szent Anna tó, egyáltalán nem vigyáz a román hatóság. Megkockáztatom, hogy én még a tóban való fürdőzést is megtiltanám, hiszen ez a tó csupán a lehulló csapadékból nyeri vízutánpótlását, így tehát vizének állapotára, élővilágára sokkal jobban oda kell(ene) figyelni, mint bármely "átlagos" állóvíz esetén. De ez csak a jéghegy csúcsa.

Rengeteg helyen lehet látni, hogy a románok egyszerűen csak legurulnak a vadonatúj dacia-val a folyópartra, kipakolnak a kocsiból, esznek és isznak, majd minden hulladékot a helyszínen hagyva tovább állnak. Önkénytelenül is a Függetlenség napja című film jut eszembe, amelyben is az Egyesült Államok elnöke sáskának titulálja a Föld elfoglalására, annak nyersanyagkészletének felélésére törekvő földönkívülieket. (Itt megjegyzem, hogy az ember is azért kutatja a világűrt, hogy új, élhető bolygóra költözhessen, ilyenformán tehát nem különbözik a filmben bemutatott fajtól!) A hasonlat azt hiszem megállja a helyét.

Örömmel olvastam tehát a hírt, hogy a román kormány a piknikezést szigorító törvényt fogadott el, mely a korlátozza a tűzrakás, a parkolás és sok egyéb szabadidős tevékenység helyét. A törvényt természetesen sokan bírálják, mivel igen magas bírsággal sújthatják az azt megszegőket, illetve mert a társadalom döntő része nem kíván megválni régi, jól bevett szokásától.

Persze jobb későn, mint soha, ugyanakkor furdal a kíváncsiság, hogy mégis hogy válhatott keleti szomszédunk az Európai Unió tagjává addig, amíg ilyen mérhetetlenül alapvető, teljesen általános szabályozás nem volt még megalkotva?! Kapjunk a fejünkhöz emberek, Magyarországon tűztilalom idején egy cigarettacsikk eldobásáért is súlyos büntetések járnak, akárcsak az illegális szemétlerakásért (ami ennek ellenére persze virágzik), és amióta az eszemet tudom, közel sem voltak a magyar pihenőhelyek, erdők és folyópartok olyan szemetesek, mint amilyet tucatszám látni románlakta területeken.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem volt célom e cikkben soviniszta hangnemet megütni, sem burkoltan, sem pedig direkt. Csupán a tapasztalataimra alapozott tényeket közöltem.


 

3 komment

Címkék: románia törvény hulladék piknik bírság szemetelés

süti beállítások módosítása