facebook

Kilós ár a tojásokra

2012.08.30. 10:00 Imre Laci

Hatályba lépett a rendelet, mely kötelezővé teszi a jövőben a tojások kilogrammonkénti árának feltüntetését a dobozokon és tálcákon, természetesen az eddig használt forint/darab ár mellett, olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

A rendelet célja, hogy többlet információval lássák el a vásárlókat, akik ezen adatok alapján feltételezhetően tudatosabban tudják majd elkölteni pénzüket. Az új szabályt - ahogy arra a VM hivatkozik is - a Tojástermelők Szövetségének felkeresésére hozták létre.

Normál & kétszikű tojás.JPG

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy melyik tojást lesz érdemes preferálni, azt, amelynek magasabb a kilónkénti ára, vagy amelyiknek alacsonyabb? Feltételezhetjük-e, hogy a tojások méretétől függetlenül a megvásárolt tojásokban a héj és a hasznos rész közti arány állandó? Hiszen ha az adott tojást termelő fajtára vagy hibridre a vastagabb (0,37 mm) héj jellemző, akkor a tíz darabos kiszerelésű étkezési tojás súlya nagyobb lesz, valószínű tehát, hogy többet is fognak elkérni érte az üzletek. De az biztos, hogy a vásárlók nem kívánnak a "többlet" héjért többet fizetni, így tehát a héj:hasznos rész arányt is illendő volna feltüntetni. Erre persze egyelőre nem lesz lehetőség, sem a termelő és/vagy csomagoló üzemben, sem pedig az üzletekben. A tojáshéj vastagsága, minősége pedig több környezeti faktortól is függ.

Első és legfontosabb ilyen befolyásoló tényező a takarmányozás. A vitamin-, foszfor-, kalcium-, vagy fehérjehiányos takarmányozás okozója lehet a deformált, vékony héjú tojások termelésének. Ezek a tojások nagyobb eséllyel sérülnek meg, vagy törnek össze a szállítás során. Meghatározó továbbá az állatok tartásának technológiája, a technológiához kapcsolódó szabályok betartása, így például az állománysűrűség, vagy az egyes stresszhatások.

Nem lehet tehát kijelenteni, hogy valamely fajta, vagy hibrid szebb, a kívánalmaknak megfelelőbb tojásokat termel, mint ahogy a tojáshéj vastagságára sem szabad szelektálni, hiszen a vastag tojáshéj gátolhatja a tenyésztojásban lévő csibe fejlődését, a vékony héjú tojás pedig ki van téve a fizikai sérüléseknek. Az tehát, hogy étkezési célra direkt vékony héjú tojást termeljenek a gazdák, nem lehetséges.

tojások.JPG

Ezen felül a VM leközölt a cikkében egy apró tévedést, mégpedig a tojásméretek származásával kapcsolatban. Nem igaz, hogy a kisméretű tojások külföldről, a nagyok pedig magyarországi termelőtől származnának. Az előfordulhat, hogy a hazai boltok polcain található külföldi tojások jobbára a kisebb (S) kategóriába esnek, de ez nem azért van, mert szlovák, vagy lengyel. Ez azért van, mert az adott cég ilyen árut rendelt onnan. Ahogy bármely magyarországi termelőnél jönnek létre kis méretű, és akár extra nagy (XL) tojások is. Beltartalmuk tekintetében pedig nincs különbség az egyes méretek között. Az más kérdés, hogy a héj-hasznos rész arány milyen az eltérő kategóriák esetén.

Summa summarum: a tojások árának pontos meghatározásához, ahhoz, hogy a fogyasztó valóban tudatosan tudjon választani, a tojás hasznos részeinek (sárgája, fehérje) és héjának súlyban kifejezett arányát kellene a csomagoláson feltüntetni.

1 komment

Címkék: hasznos tojás ár arány súly kilogramm fehérje kg rész héj sárgája

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr24739227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.06. 14:27:29

Ha már, akkor át kéne állni a tisztított tojásra. :)
süti beállítások módosítása