facebook

Mennyit ér a tojás?

2012.03.30. 23:54 Imre Laci

Természetesen nem szeretnék gazdasági elemzésekbe bocsátkozni, csupán reflektálni szeretnék az elmúlt pár hétben történt tojásár robbanásra. Mert gondolom senki figyelmét nem kerülte el (nem is kerülhette, hiszen az összes hírportál cikkezett róla), hogy míg az egyik nap 37-42 forintot kellett fizetni a tojás darabjáért - mérettől függően persze -, addig ma már szinte mindenhol 50 Ft felett mozog az ár.

A drágulás persze várható volt, hiszen nem egy éve készülünk az EU által előírt állatjóléti szabályoknak megfelelő ketreces tojótyúktartásra való átállásra. A Magyar Agrárkamara valamivel több mint egy éve készített egy, a témát egészen jól körbejáró összefoglalást. Az alábbi linken megtekinthető.

Pár évvel ezelőtt, amikor szintén egy hirtelen jött árnövekedés miatt zengett a sajtó a tyúktojástól, egy ismerősöm, panaszos szavaim hallatán a fejemhez vágta, hogy úgy csinálok, mintha naponta legalább tizenöt tojást ennék meg. Akkor döbbentem rá, hogy az emberek többsége nincs is tisztában azzal, hogy nem csupán a reggeli rántottával vagy tükörtojással fogyasztunk tojást!

A legrövidebb választ ezzel a friss cikkel tudnám adni, amely bár nem hazánkat érinti, de mint tudjuk, a szabályozás az egész Európai Uniót érinti, így csak idő kérdése, amíg be nem gyűrűzik Magyarországra is.

Forrás: dallacucina.freeblog.hu

Azok számára, akik nem jártasak az élelmiszeriparban, azok a cikkből rájöhettek, hogy bizony a tojás árának növekedése, a termelés szűkülése igen sok feldolgozót érint, mint például a tésztagyárakat, cukrászdákat, stb...

A tojás ára tehát egyfajta indikátor, amely előre vetíti bizonyos termékek árának alakulását. Ilyen esetekben tehát elsősorban a gondba jutott termelők és feldolgozók után természetesen a fogyasztók (is) fogják szívni a fogukat! Köztük természetesen én is, mivel megboldogult gyermekkoromban a tojás rendszerint az olcsó élelmiszerek közé volt sorolható. Akkoriban egy három vagy négy tojásból összedobott rántotta a szegények ebédje és/vagy vacsorája volt, míg ma már az a négy tojás nem is olyan olcsó...


 

komment

Címkék: tojás ár tészta ipar cukrász

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr444351223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása