facebook

Mesterséges anyaillat

2009.11.22. 21:56 Imre Laci

"Az emlősök és szárnyasok stressztűrő képessége nagyban múlik at anyaállat és kicsinye közöt kialakult kötődésen. Emlősök esetében az anya jelenléte és elsősorban az anyai feromonok kibocsátása jelentősen csökkenti a kicsinyeknél tapasztalt stresszreakciókat. Hosszú évekig azt gondolták, hogy a szárnyasok esetében az illatanyagok szerepe lényegesen kisebb, nemrég publikált kutatások azoban azt igazolják, hogy a madarak szaglás alapján ismerik fel párjukat, a fészküket és ivadékaikat. A tyúkoknál az emlősökéhez hasonló illatot fedeztek fel a kutatók, amely kémiai jellemzőiben és stressz elleni hatását tekintve megegyezik az emlősök illatanyagaival, így az illat struktúrális mását hozták létre, és hatását tanulmányozták.

Több laboratóriumi és üzemi kísérlet is azt igazolta, hogy azok a csirkék, amelyek a mesterséges illatanyagoknak kitéve nőttek fel, kedvezőbb növekedési mutatókat, nagyobb súlyú mellfilét produkáltak, biológiai jellemzőik pedig alacsonyabb stressz-szintet mutattak. Az ilatanyag alacsony koncentrációnál is hatékony, a húsban semmiféle nyomot nem hagy, használata egyszerű."

A terméket a svájci Odors cég gyártja Lausanne-ban.

- Kistermelők Lapja 2009 nov. -


komment

Címkék: stressz mesterséges szag feromon lausanne anyaillat odors

A MAGOSZ is bírálja az MNV-t

2009.11.21. 10:14 Imre Laci

"A 35 ezer hektár állami földre kiírt haszonbérleti pályázat azonnali hatállyal történő visszavonását követeli a Magosz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től (MNV). Szorgalmazzák azt is, hogy a vagyonkezelő hirdessen moratóriumot.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján követelését azzal indokolta, hogy szerinte valamennyi területi irodára beérkező pályázatok esetében hasonló visszaélések érhetők tetten, mint amilyenek miatt az MNV vezérigazgatója a napokban érvénytelenítette a Pest megyei 2.500 hektár állami földterületre kiírt haszonbérleti pályázatot.
Budai Gyula szerint a Pest megyei területi irodán történtek igazi felelőse Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója és Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes, akiknek távozniuk kellene a közéletből.
Hozzátette: a legnagyobb felelősség Oszkó Pétert, az MNV-t felügyelő "alkalmatlan" pénzügyminisztert terheli.
"

- MTI -

Ehhez már igazából nem is kellene kommentárt fűzni, mégis megteszem. Egy olyan ország ez, ahol köztudottan korrupt és a nemzeti vagyont elherdáló horda uralkodik. Az MNV-nek köszönhetően kaphatott lehetőséget Joav Blum izraeli "üzletember" is a sukorói King's City megépítésére, az MNV adta bérbe a Komárom-Esztergom megyei  800 hektár földet az IKR Zrt-nek, holott az önkormányzat jobb árajánlatot adott, stb... Szóval köztudottan olyan emberek (?) irányítják a Nemzeti Vagyonkezelőt, akik rég kiérdemelték a betoncsizmát és az úszóleckét a Dunában.

A szükséges lépés nem csupán az MNV jelenlegi vezetőségének eltüntetése, hanem az általuk kiírt pályázatok érvénytelenítése is. Bár én a magam részéről Kamaráson át egészen Oszkóig minden vagyonukat elkoboznám, hiszen illegálisan jutottak hozzá minden forintjukhoz. Az ilyen fösvény embereknek pedig a legnagyobb büntetés ha elvesztik mindenüket amit eddig összeharácsoltak. Hatalomból pénzt, pénzből hatalmat, tehát örökös közügyektől való eltiltás és teljes vagyonelkobzás után elég hamar felkötnék magukat az első fára. Vagy ha maguktól nem tennék, bizonyára lennének önként jelentkezők akik felsegítenék őket a bitóig. Hazaárulók, a nemzet kincseit elherdálók nem érdemelnek mást mint a hóhér társaságát.


komment · 161 trackback

Címkék: föld korrupció magosz mnv oszkó kamarás

süti beállítások módosítása