facebook

Fuzáriummal szennyezett lisztet vont be a hatóság

2009.06.28. 11:00 Imre Laci

"Egy bajai székhelyű cég két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szombaton az MTI-vel.

Elmondta: a visszavont termékek gyártója a Diamant Malom International Kft. (Baja, Dózsa György út 61-63.). Az egyik liszt fogyaszthatósági ideje 2009.12.15., a másiké pedig 2009.11.28. A cég minden olyan termékét, amelyet ebből az alapanyagból készítettek, visszahívta a hatóság - tette hozzá.

Süth Miklós elmondta: aki ilyen terméket vásárolt, és még nem használta fel, vigye vissza a vásárlás helyére, ahol ezeket a termékeket kötelesek visszavenni.

A termékek bárhol lehetnek az országban, mert a gyártó nagykereskedőknek is forgalmazott.

A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinjának, a donnak (dezoxinivalenolnak) a fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.

Az eset kapcsán Süth Miklós elmondta: egy vállalkozó saját vizsgálata alapján jelentette a hatóságoknak, hogy az egyik, általa felhasznált liszt alapanyaga szennyezett.

A don határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, de ez már egy százszoros biztonsági érték. Egy átlagos, 60 kilós embernek - ahogy Süth Miklós fogalmazott - egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek. Hozzátette: a háziorvosok eddig nem jeleztek ilyen típusú, hányással, hasmenéssel járó betegeket.

Az országos főállatorvos hozzátette: meg kell állapítani, hogy a gyártót terheli-e felelősség." - MTI -

Van egy olyan érzésem, hogy bővülni fog még az a lista!


Szólj hozzá!

Címkék: visszavonás fuzárium durumliszt

Két új magyar búzafajta

2009.06.27. 21:40 Imre Laci

MV Toldi és MV Bodri. Mindkettő egy búzafajta, melyek 2008-ban kaptak állami elismerést. A Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet a klmíaváltozás miatti aszályosodás végett nemesítette ki ezt a két fajtát. Az új búzafajták nemesítése esetén manapság már nem csupán a termőképesség növelése a kutatók célja!

Az új fajták esetében már figyelnek azok fehérjetartalmára, azon belül még az aminosav összetételre is. Nagyon fontos egy-egy fajta esetén annak ellenállóképessége is.

Ez a két új fajta a korai érésű csoportba tartozik és szálkások. (A kutatók megfigyelték, hogy a szálkás típusok ellenállóbak az aszállyal szemben.)

Míg a Toldi a Pannon prémium minőségű kategóriás, addig a Bodri a Pannon standardba került.


Szólj hozzá!

Címkék: bodri toldi búza martonvásár fajta

18 milliárd a tejipar megmentésére (kommentár)

2009.06.26. 11:11 Imre Laci

"A tejágazat válságának enyhítésére összesen 18 milliárd forintos programot dolgoz ki az agrártárca - jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára csütörtökön, a Magyar Agrárkamara (MAK) XXIII. küldöttgyűlésén."

"A magyar csomag része, hogy újabb, literenkénti 3-5 forintos támogatást lehet majd igénybe venni, de erre csak 2010-ben kerülhet sor, szintén uniós engedélyezés miatt - ismertette Gőgös Zoltán."

- MTI -

Gőgös, te égtelen nagy...! Így van! Öljünk bele még néhány milliárdot egy olyan rendszerbe ami nem működik rendesen és ezután is csak a hiányt fogja csinálni! Ahelyett, hogy olyan EU-s szabályzatot állítanának össze, amelyben piacképesek tudnak maradni a termelők! Mert jelen esetben a tejiparon csak a feldolgozók kaszálnak! Átveszik a gazdától 40 forintért a tejnek literjét és továbbadják 100-ért. Ez az izgati üzlet, itt a nagy biznisz! Az, hogy emiatt a mértéktelen nyereségvágy miatt párezer ember megélhetése került veszélybe, az kit érdekel?

Hiába fényesítjük az almát, ha az belülről rohad! A probléma a szabályozásban van és hát persze, hogy jeles politikusaink ismét csak abban tudnak gondolkozni, hogy elköltsenek pár milliárdot. (Amiből persze sok-sok millió először a tervezetet kidolgozók zsebébe vándorol.)

Lopjátok ki az ország és az EU zsebéből ami még van benne!


 

4 komment

Címkék: támogatás zoltán tejipar gőgös

Divatba jöhet ismét a hagyományos piac

2009.06.26. 09:04 Imre Laci

"A felmérések szerint mára feltámadt az igény a régen megszűnt helyi piacok feltámasztására. Csakhogy ehhez nem elég a puszta szándék, a szervezés, az engedélyek beszerzése speciális ismereteket követel, ami nélkül a jó szándékú kezdeményezés már több faluban és városban is megfeneklett.

A fővárosban, a második kerületi Pesthidegkúton már sikerrel vizsgázott az őstermelői piac modell. A helyi önkormányzat támogatásával a Máriaremetei templom melletti téren havi rendszerességgel kétezernél is több vásárló fordul meg, hogy a környékbeli kertekben eddig gyakran leszedetlen gyümölcsöt, a ház körül tartott tyúkok tojását, a zöldséget, tejet, friss baromfihúst beszerezzék a háziasszonyok. Mivel e piaci formában a kereskedői lánc rövidre van zárva, átlagban 15-20 százalékkal olcsóbb lehet itt vásárolni, mint máshol."

- agroinform.hu -

A vásárlási hagyományok is ugyanúgy változnak, mint a divat. Kitalálnak újabb és újabb ötleteket, aztán előveszik a régi módszert, kicsit leporolják, az aktuális helyzethez igazítják és ismét itt a felismerés: nem is olyan rossz!

A régi és egyben hagyományos piac, melynek lényege, hogy a hétköznapi emberek is eladóként léphetnek fel, az otthoni kiskertben termesztett zöldséget, gyümölcsöt, az ólban kapirgáló pár tyúk által termelt tojástöbbletet tudják eladni jóval olcsóbban mint ahogy az a boltokban kapható.

Remélhetőleg megszűnik a nagykereskedők által gyakorolt hegemónia, újra számítani fog, hogy amit az ember elad az ne csak olcsó legyen, hanem jó is, hiszen a hírnév és a becsület a tét. Míg egy multi egyetlen vállrándítással kifizeti a romlott áru eladásáért (esetleg) kirótt bírságot, addig egy hétköznapi embernek számít, hogy egy-egy vásárló milyen tapasztalatokat szerez a portékájával kapcsolatban. A jó bornak nem kell cégér elv ismét működhet. Amennyiben jól meg tudják szervezni a piacot.


3 komment

Címkék: gyümölcs piac tojás zöldség élelmiszer hagyományos

Roppant nagy akció a Spar jóvoltából

2009.06.25. 11:30 Imre Laci

Tehát a 2kg liszt drágább, mint a 2kg liszt. Teljesen logikus nem? Vagy lehet, hogy az 1kg-os kiszerelésű liszt szavatossági idejének lejárta közeledik és ilyen akcióval próbálnak meg megszabadulni tőle?

Minden esetre a kép alapján ha az ember 2db 1kg-os lisztet vesz, 180 forintot fizet. Ha azonban 2kg-osat akkor 195-öt. Nagyszerű nem?


Szólj hozzá!

Címkék: akció spórolás spar liszt kiszerelés

süti beállítások módosítása